A magyar demokráciát nem a Fidesz bontja le. A magyar demokrácia meg sem született. Ezért nem vált ki általános tiltakozást az utóbbi húsz év intézményrendszerének felszámolása. A Fidesz csupán eltakarítja a magyarországi hatalomgyakorlás mechanizmusai elé húzott paravánt, és nyilvánvalóvá teszi, hol élünk. Ez legfeljebb a demokratikus intézményrendszernek becézett Patyomkin-falu lakóit rendíti meg – igaz, őket nagyon, hiszen az egzisztenciájukat számolja fel.
A társadalmi szerződés
A rendszerváltáskor hallgatólagos megállapodás született a politikai elit és a társadalom között: bizonyos elemi szabadságjogokért, illetve a szívüknek kedves szólamokért cserébe a választópolgárok nem firtatják, hogyan osztják el a közpénzeket. Felnőtt egy politikus nemzedék, amelyik egyáltalán nem érti a közszolgálat, közintézmény, köztisztviselő és közpénz fogalmát. Persze a társadalom maga sem érti, és még a szakértők is hajlamosak összekeverni a demokratikus intézményrendszert a demokrácia lényegével. Most drágán megfizetünk ezért. Mindannyian.
Alapok
A demokrácia polgári találmány. Alapvetően a pénzről szól. Demokráciában a szavazópolgárok döntik el, hogy mi legyen a befizetett adójukkal. A választási programok a közpénzek elosztásáról szólnak, a mindenkori kormány pedig fillérre elszámol a beszedett adóval. A demokratikus intézményrendszer, a jogállam, a hatalmi ágak megosztása, stb. alapvetően a közpénzek felhasználásának ellenőrzését biztosítja.
A hatalomgyakorlás mai logikája
Magyarországon a szabad választás lehetősége nem tartozik a kiemelt értékek közé. Ebből a szempontból még mindig hadigazdaságban élünk. Az ország nagy részén nincs igazi kínálat. Egy iskola van, egy-két orvos, közért, étterem, benzinkút, festő, asztalos, ács, állatorvos, stb. Legfeljebb jogászból és kocsmából találni többet. Vidéken az egyes szakmák sok esetben ugyanúgy öröklődnek apáról-fiúra, mint a céhrendszerben.
Aki így nőtt fel, abba beleivódtak bizonyos reflexek: a kialakult hatalmi mechanizmusok elfogadása, az elfoglalt pozíció feltétlen tisztelete, a konkurencia kíméletlen eltaposása. Az erősebb kutya baszik – oszt’ jónapot. A Fidesz ezt a brutális logikát alkalmazza az országos politikában is. Az állam ő, és ha sikerül kialakítania közpénzen a maga vazallusi rendszerét, akkor hosszú évekre bebetonozta magát, hiszen senki se harap bele a kézbe, amely enni ad neki. A kormány ezért próbál minél több területet állami irányítás alá vonni. Fel sem merül benne, hogy ellenzékben is van élet, és nem is törekszik rá, hogy lehessen.
A demokrácia esélye
Ahhoz, hogy Magyarországon valódi demokrácia születhessen, a minimumra kell csökkenteni az állam befolyását, átláthatóvá kell tenni a döntési mechanizmusokat és a közpénzek felhasználását. Ahol közpénzeket költünk, ott nem lehetnek üzleti titkok. Aki ezt nem fogadja el, az nem vesz részt közberuházásban. Ha a gazdaságban döntően piaci viszonyok érvényesülnek, ez a szemlélet megjelenik a politikában is – és ez alatt nem 8-10 oligarcha és a kormány közti mutyit értem.
A jelenlegi politikai környezet nem azoknak kedvez, akik hivatali megbízásként fogják fel a kormányzást. Ha nem akarjuk, hogy olyan típusú emberek képviseljenek, akik ma, akkor el kell érni, hogy számukra ne legyen vonzó a politika világa.
Ennek első lépése, hogy ne az alkalmazottak (képviselők) határozzák meg a saját fizetésüket, hanem a megbízók (választók). A második, hogy a közpénzek (az adófizetők vagyonának) lenyúlása a legsúlyosabban szankcionált bűncselekmények közé számítson.
Mindezt naivitás lenne bármely hatalmon lévő parlamenti erőtől várni. Az utóbbi húsz év során a parlamenti párbeszéd a konszenzus helyett egyre inkább a diktátumok irányába ment. De világos törvényeket el lehet fogadtatni népszavazással. És ezt az üzenetet – hogy ránk költsék a saját pénzünket – mindenki megérti majd.
Aki először meglépi, az lesz a befutó.
