Tudom, hogy egy blogról nem túl szerencsés beleugatni más országok belügyeibe. Szomszédos állam esetén, kisebbségi kérdésben pláne. De azért valljuk be, a szlovák hatóságok lépései akkor se javítják az ember közérzetét, ha nem nemzetiszín ködben látja a világot. Ráadásul a probléma láthatóan dagad, és a lassan formát öltő magyar válaszlépések se segítik a helyzet rendezését. Legfeljebb arra jók, hogy eltereljék a figyelmet valódi gondjainkról, ennek pedig egyenes következménye, hogy magyar állampolgárként még nagyobbat fogunk szívni. A határ mindkét oldalán.
A szlovák reakciók már csak azért is túlzók, mert a kelet-európai térségben elég önkényesen rajzolgatták a határokat a huszadik században. Ilyen történelmi háttérrel nem meglepő, ha valakinek kettős (vagy több) kötődése van. Ez nem feltétlenül hátrány, lehetne előny is. Főleg most, hogy belépésünk az EU-ba gyakorlatilag megszüntette a határokat. Persze egyesek addig ügyeskedtek, amíg ismét vicsorogunk egymásra.
Volt egyszer egy népszavazás
Patrubányék kísérlete a magyar állampolgárság megszavaztatására nettó pofára esés volt. Viszont kitartó munkával sikerült belőle egy ordas hazugságot generálni, ami azóta is mérgezi a közéletet. A választópolgárok döntő része – az MSZP kampányától függetlenül – azért utasította el a felvetést, mert nem akartak szavazati jogot adni olyan százezreknek, akik nem itt adóznak. Orbán Viktor sunyi módon lebegtette a kérdést, és ennek volt köszönhető a kudarc. A magyar választópolgárok többségének álláspontja egyértelmű: állampolgárságot igen, szavazati jogot nem.
Az Alaptörvény visszanyal
Ha lefutjuk azt a kört, hogy a szlovákok hülyék, soviniszták, és ott tesznek keresztbe a magyaroknak, ahol lehet, és elgondolkozunk azon, mi válthatott ki ilyen heves reakciót, azért találunk néhány reális okot.
Először is, az Alaptörvényből levezethető, hogy Magyarország nem ismeri el az 1947-es Párizsi békeszerződés érvényességét, hiszen az Alaptörvény kimondja, hogy: „Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk.” Ezt a szöveget jogi analfabéták alkották és szavazták meg. Január 1-től időzített bombán ülünk.
Az ország közjogi határainak rugalmas tágítását célozza Kövér László álláspontja is, hiszen ő teljes körű szavazati jogot kíván adni a határainkon túl élő magyarságnak.
Aggasztó a rendkívüli helyzet folyamatos lebegtetése, és az ország militarizálására való törekvés a legkülönfélébb ürügyekkel. Semmilyen garanciát nem látok rá, hogy egy sötét, éjfél utáni órán nem csúszik át a sorkötelezettség visszaállítását célzó egyéni képviselői indítvány.
Ha innen nézem, a szlovákok joggal idegesek. Az Orbán kormány ugyanis megteremtette annak jogi feltételeit, hogy ha úgy fordul a helyzet, a legsötétebb forgatókönyv valósuljon meg. Nem azt mondom, hogy ők valósítanák meg, de egész biztos lesz rá jelentkező. Tapasztalatunk van bőven.
Az utolsó 100 komment: